Telefon:
E-mail:
+36 30 293 5373
csaba@skb.hu
 

Kalandom az étkezéssel, avagy hogyan jöttem arra rá, amit mindenki tud

v, 2017. jan. 22. - 10:59 -- Csürke Csaba
Kalandom az étkezéssel, avagy hogyan jöttem arra rá, amit mindenki tud

Hol is kezdjem? Azt hiszem a legelején fogom. Olyan dolgokat fogok leírni, ami lehet pár emberben ellenszenvet, vagy megütközést fog kelteni. Tőlük már most előre elnézést is kérek, mivel nem vagyok egy nagy fitness guru, és amikor az edző pályára léptem, sok mindennel nem voltam tisztában. Az edzővé válásom egy folyamat volt, ami egy kiválasztással kezdődött akkori trénerem részéről. Egy egyszerű emberke voltam a sok közül, aki edzésre járt. Bár lehet többször voltam lent a teremben, de most ez mellékes. 

De egy kicsit még előrébb ugrok a történetben. Volt egy apai jó barátom, aki révén és hívására jártam hozzá edzeni. Az Ő fűtetlen, erre a célra berendezett kis garázsában kezdtünk el boxolni. Akkor az égvilágon semmit nem tudtam arról (sajnos), hogy az étkezésnek mekkora szerepe van a sportban. Az étkezéssel nagyon sok mindent el tudunk érni, attól függően, hogy mi a célunk. Lehet tömeget növelni, vagy szálkásítani. Lehet rengeteg energiát bejuttatni a szervezetbe, főleg ha verseny sportról van szó. De ehhez még hozzá jön jó pár apróság, amire mindjárt ki is térek. 

Csürke Csaba - Spartan Kettlebell

Szóval a mikor boxoltam és Krav Magáztam, igazán nem is érdekelt az étkezés. Ettem, ami volt. Nem is számítottam éppen a nyírfa alkatú legények közé. Arról sem igazán tudtam, hogy az étkezés az egészségre mennyire nagy hatással van. Ez talán abból is adódik, hogy mivel vidéki gyerek vagyok, rengeteget voltam kint az utcán, és legtöbbször a kertben termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztottam. Ha mentünk az utcán és megkívántam, akkor az éppen ottlévő szilvafáról, almafáról, vagy éppen cseresznyefáról legeltem.

Kint a falu határában rengeteg fekete szeder volt, illetve kökény és csipkebogyó. Tehát bőségesen megvolt a természetes vitamin bevitelem is, amit nem a vitamin miatt ettem, hanem mert ott volt és finom volt. Amúgy ezeken a részeken mostanára lakóparkok épültek, aszfalt utakkal. Azok akik ott laknak, nem is sejtik, hogy annak idején, hány ember részesült a természet ingyen ajándékaiból, ezeken a helyeken. 

De kicsit elkalandoztam. 

Szóval amikor Krav Maga edző lettem, akkor sem volt nagy rálátásom az megfelelő táplálkozásra. Aztán ahogy kapcsolatba kerültem Bánkúti Gabriellával és rajta keresztül a fitness világgal, és kezdtem tudomást szerezni ezekről a dolgokról. Emlékszem egy verőfényes nyári napra, amikor Gabi elhívott bennünket egy Spartan Gear fellépésre. Már akkor is a golyó bűvöletében éltem, és emiatt is hívott engem segíteni. Ők elmentek valami fellépést megnézni és hát delet ütött az óra. Szerencsére volt egy büfé, ahol voltak jó kis meleg szendvicsek. Mindjárt vettem is egy majd fél méteres darabot, amin jó sok sajt volt és szinte folyt le az oldalán a majonéz. Ez volt az ebédem. És hát amikor Gabiék szembe találkoztak velem és vadász zsákmányommal, nyeltek csöndben egyet a megilletődöttségtől, és csöndesen megjegyezték: „Ez szép példány”.

Azóta merőben megváltozott bennem ez az életfelfogás. Bár akkoriban ezt felfogásnak sem nevezném, amivel rendelkeztem. Azóta felismertem, hogy hiába sportol az ember ezerrel, ha az étkezését nem állítja a céljaival egy irányba, nem fog eredményeket elérni. Mondhatni olyan ez, mint viharos széllel szemben pisilni, aztán csodálkozni és értetlenkedni az eredményen.

Csürke Csaba - Spartan Kettlebell

Most sem az étkezés életem középpontja, de ha csak kicsit is figyel rá az ember és betart pár apró szabályt, akkor meglepő változáson mehet keresztül. Nem szeretnék különösebben mély étkezési tanácsadásba belemenni, csupán pár apróságra felhívni a figyelmet.

Történik valamilyen módon egy felismerés az életünkben, és rájövünk, változtatni kell! Ennek több oka lehet. Gondolom Te is azért olvasod ezeket a sorokat, mert változtatni szeretné magadon. Ha következetes vagy és van valami fogalmad a témáról, akkor az jutott eszedbe, hogy sportolni kell. Ha nem vagy az, akkor egy csodálatos szó jutott az eszedbe, mégpedig hogy DIÉÉTA! Nahát. 

Annyi, de annyi fajta csoda diéta van, amit ki lehet próbálni. Rengeteg tipp, rengeteg ötlet az önsanyargatás minden formájában. Kedvenceim közé tartozik, hogy mindent megehetsz, amit kanállal kell enni. Gondolom eredetileg a pépesítés miatt volt ez az ötlet. Ellenben az én lelki szemeim előtt megjelent egy komplett grillcsirke, ahogy egyensúlyozom a kis kanálkán.

Valahogy nem erre gondoltak szerintem. De hát a Magyar egy leleményes fajta!

Mi is a bajom a diétával? 

Csak az, hogy ez egy ideig óráig szóló dolog lesz, ha nincs hozzá életmódváltás. És most félreértés ne essék, nem önmagával a diétával van bajom, hiszen ha valaki tömeget akar veszíteni, mert esetleg versenyző, természetes, hogy ehhez a dologhoz fog nyúlni teljesen jogosan.

Diéta

Tehát elhatározod hogy leadsz pár kilót, és belekezdesz valami tuti diétába, amit vagy olvastál, vagy valamelyik kedves ismerősödtől hallottál. Haladsz is vele, hiszen a táplálék megvonásával nyilván kalória vesztés lesz. Ez mindenképpen így lesz. Aztán mivel nem egy hosszútávú dologról van szó, csupán arról hogy lefogyj pár kilót (és mivel kitartó voltál ez meg is történt veled), abbahagyod. Visszatérsz ugyan ahhoz az étkezési formához, amivel előtte felszedtél X kilót! Mégis, ha szerencsés vagy, „csak” ugyanannyi súly megy rád vissza, mint amennyitől meg akartál szabadulni. Ha nagyon gyilkoltad magad, kis testecskéd belázad, mert fenyegetve érzi magát ettől a megvonásos bulitól, és az eredeti kilóid mellé felránt a biztonság kedvéért még jó pár százaléknyi testzsírt. Ezt csak úgy biztos ami biztos alapon.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a diétával nem csak a zsírt égeted le magadról, de ha nem mozogsz hozzá megfelelőképpen, akkor sajna az izmaidnak is búcsút inthetsz. De hát ez hogy lehet? Hiszen csak egészségesebb akartál lenni. Ja, igen persze! Megint a Hülye Genetika.

Boldog Fóka

Aztán van a másik változata ennek, ami én is voltam, hogy rengeteget edzettem, de nem figyeltem a kajálásra. Elég erősnek éreztem magam és gyorsnak. Erőset is ütöttem, és az erőnlétem is kiváló volt. Mégis 107 kilós nagyságomban, úgy néztem ki, mint egy boldog fóka. Ezzel megint félreértés ne essék, nem akarok senkit degradálni, akin vannak plusz kilók. Még rajtam is vannak, de hétről hétre változik a test kontúrom és zsír/izom százalékom. Hogy miért? Mert sikerült pár apró húzással változtatni szokásaimon. Ebben segítségemre volt a párom is, aki nagyon ügyesen oldja meg ezeket a dolgokat. Nem éhezem, mivel majdnem hogy többet eszem, mint azelőtt.

Boldog Fóka

Eléggé rohanó életet élek, és megmagyaráztam magamnak, hogy nincs időm az étkezésre. Emiatt amerre jártam, és éppen megéheztem, vettem magamnak valamit, amin gyorsan túl lehettem. Ez alapvetően rendszertelen volt. Reggelizni nem reggeliztem, mivel rohantam. Írtam arról az ezt megelőző blogomban, hogy az embert a szokásai határozzák meg

Sikerült életmódot váltanom és ma már úgy indítom a napot, hogy csinálok egy fenséges rántottát. Ezt bolondítom baconnel, ha kicsit variálni akarom. Természetesen mindenféle kenyér nélkül fogyasztom. Valahogy ebben a formában megunhatatlan. Ezzel már eleve úgy indulok utnak, hogy van a testemnek miből energiát nyernie. Aztán 10 óraira valami gyümölcsöt, és ebédre kiadósabban rizst valamilyen fehérje dús hússal. Uzsonna azért vagy sikerül vagy nem, de van hogy az ebédet szétválasztom, és uzsonnára az ebédem meghagyott harmadát fogyasztom el. Vacsorára szintén fehérje dúsan fogyasztok valamit. 

Lényeges kihangsúlyoznom, hogy szénhidrátot minimálisan fogyasztok. Lisztet, sót, cukrot szinte teljesen hanyagolom. Ha sütésről van szó, akkor kókuszzsír, amit használunk.

Piszkos Nap

A héten tartok egy „piszkos napot”, amikor mértékkel megengedek magamnak olyan dolgokat, amit az egyéb 6 napban nem. Tehát ilyenkor eszek pogácsát, vagy megengedek egy sajtos tejfölös tésztát, vagy házi készítésű hamburgert. Nagyon hasznos ez a nap, mert nem lép fel a szervezetemben az a fajta hiányállapot, ami a nagy zabáláshoz vezetne, ami után jönne a többi.

The Rock csaló napja

Sejtem, hogy egy gasztro tudós, most a fejét fogja sápadtan. De ezzel a váltással a szokásaimon tudtam változtatni. Ez az étkezési szokás egy keret, amit meg lehet tölteni különböző tartalommal. Az hogy ebbe a keretbe mit hogyan teszel bele, az már a te tudásod és utána járásod!

Anélkül, hogy nem változtatsz a szokásaidon, ne várd, hogy bármi is maradandóan megváltozik az életedben.

Most ha elmegyek egy gyrosos vagy pizzéria mellett, csöppet sem kívánom már azokat az ételeket. A többszöri étkezéssel a test nem fog úgy raktározni, mint ha kevesebbszer eszik az ember. 

Ennek az életmód váltásnak az lett a következménye, hogy mindenféle megvonás nélkül elkezdett változni a formám. Természetesen az edzések nélkül ez nem működne. Nem a kilók azok amik lényegesek, bár jó az ha azok is mennek és menni fognak, hanem maga az életmód ami más. Nem kell félnem, hogy visszahízok, hiszen nem érzem szükségét, hogy ezt befejezzem, hiszen nem diétába kezdtem bele, ami számomra az önsanyargatással egyenértékű. Nem beszélve arról, hogy az edzéseimhez, igencsak kell a kalória, mivel elég kemény kalóriaveszteségek jönnek össze alkalmanként.

És itt jön a lényeg!

Tehát amire fel akartam itt hívni a figyelmet, az az életmódváltás. Hazugság az, hogy csak koplalással lehet leadni kilókat. És hogy amiatt nem kezdesz bele ebbe az egészbe, mert tudod hogy annyira kellemetlen lesz, mint ha rajzszögön kellene ücsörögnöd.

Spartan Kettlebell

Bátorítalak, hogy tűzd ki magad elé a 21 napos szabályt, és kezdj el napjában 5x vagy 6x étkezni odafigyeléssel. Az elején nekem az volt furcsa, hogy állandóan telítettség érzésem volt, mivel sokkal többet ettem mint azelőtt. Akkor koplaltam szinte egész nap, és amikor farkas éhes voltam, jól bezabáltam. Ezzel szembeállítva, ha naponta többször eszel de kevesebbet és persze értékes, tiszta dolgokat, nem szemetet, azt fogod tapasztalni, hogy nem éhezel, és ha mellette megfelelően sportolsz, nagyon gyorsan fogsz változni.

Ez most egy kis gondolatserkentő olvasmány volt. Nem fűszereztem statisztikákkal, orvosi adatokkal kalóriatáblázattal, vagy egyéb olyan körülménnyel, ami elriaszthat vagy bonyolultabbá teszi ezt az egészet.

Az én elvem az egyszerűség és a másolhatóság. Hiszek abban, hogy ha nekem megy és sikerül, ez veled sem lesz másképp, ha elhatározod magadban.  Nem kell csodalénynek vagy marslakónak lenni ehhez. Egyvalami viszont hozzá tartozik ehhez, és az a kitartás. Ne 5 nap alatt várd a változást. Gondolj bele, hogy ha visszanézel az életedre, a kilók sem 5 nap alatt másztak rád. Hetek hónapok évek munkája a hízás is. Ha ezt veszed alapul, ne várd hogy pár nap alatt kockás hasad lesz.

Vitaminok

Amit még hozzá kell tennem, a vitaminok fontossága. Ha megvan az elhatározásod, megvan  a terved hogy merre indulj edzés terén, elkezdtél járni edzeni.  Sikerült okosan ügyesen változtatnod a szokásaidon és életmódot változtattál, akkor pótolnod kell az energia veszteségedet is. Ezt vitaminokkal érheted el. De nemsokára hasonló egyszerűséggel részletezem ezt is.

A vitamin a hajtó energia, ami célba viszi a testedet. Ahogy egy jármű nem tud üzemanyag vagy akkumulátor nélkül közlekedni, ugyanígy hosszú távon a vitaminhiány komoly problémákat fok okozni. És ehhez még hozzájön a pihenés fontossága is. Na de nem akarom lelőni a következő témámat.

Ha kedved támadt változtatni az életeden, és szeretnéd ha segítenék benne, keress elérhetőségeimen. Ha csak egy szuper sportot szeretnél kipróbálni, akkor gyere el hozzám Spartan Kelltebell edzésre.