Telefon:
E-mail:
+36 30 293 5373
csaba@skb.hu
 

Sikersztori #5 - Fecó története

h, 2017. feb. 6. - 10:46 -- Csürke Csaba
Fecó története

Sokatoktól hallom vissza, hogy mennyi mindenben változtok az edzéseim hatására. Be kell valljam, hogy ez nagyon sok örömöt okoz és emlékeztet mindig, hogy miért is csinálom ezt az egészet. A fitt test nemcsak a strandom mutat jól, de számos előnye van a mindennapi életben is. Főleg akkor, ha valami nem szokványos szituációba kerülsz, ahol akár másnak az élete is múlhat a fizikumodon. Olvassátok hát Juhász Ferenc nagyon tanulságos és érdekes sztoriját a füles vasgolyóval:

"Nyáron elvittem kenutúrázni egy baráti társaságot a Tiszára. A szervezés alatt ketten már jelezték nekem, hogy ugyan tudnak úszni, de nem túl magabiztosan, ezért kétségeik vannak, hogy jöjjenek-e. Az én válaszom erre az volt, hogy ők döntsék el, be merik-e vállalni így a túrát, de egy dologban biztosak lehetnek: ha eljönnek, akkor, amíg a hajóban ülünk, rájuk fogom szögezni a mentőmellényt, és ebben nincs vita.

Ezek után természetesen akkor következett be a baj, amikor nem a hajóban ültünk.

Az első nap délutánján megálltunk pancsolni egy barátságosnak tűnő partrészen. Mint utólag kiderült, egy a folyót jobban ismerők számára legendásan veszélyes szakaszt sikerült erre kiválasztani. A Tisza egy viszonylag éles balkanyart vesz ott, a belső ívén a strandolásra alkalmas homokos résszel. Ami első pillantásra nem tűnt nekünk fel, az az, hogy a kanyar után nagy (20-30m sugarú) ívben örvényszerűen visszaforog a víz, ami kimélyíti maga alatt a folyómedret. Ha valaki gyanútlanul gyalogol befelé a vízbe, és óvatlanul választja meg az irányt, akkor gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnhet a lába alól a talaj. 

Juhász Ferenc - Spartan Kettlebell

Tehát megérkeztünk erre a „strandra”, a kanyar után kihúztuk a partra a kenukat, és a kanyart levágva átsétáltunk a homokon folyásiránnyal szemben, hogy a kanyar előtti részen menjünk be a vízbe, ahogy ezt éppen mások is tették.

És szinte azonnal meg is történt a baj.

Az egyik bizonytalan úszónk elkezdett árral szemben tempózni a sekély részen, de az erős sodrás egy pillanat alatt kipenderítette a mélyvízbe. Többen is utánamentek, és pici fizikai húzás-vonással, valamint jó sok bíztatással segítették kifelé a sekélyesbe. Én is beúsztam a közelbe, hogy segíthessek, ha esetleg komolyabbra fordulna a helyzet. Míg az egyik küzdött, ezzel egy időben a másik bizonytalan szintén a mélyvízben találta magát: ő egyszerűen lesétált a biztos talajról. Hozzá én voltam legközelebb, és amikor észrevettem, már nagyon nyelte a vizet – látszott, hogy a másikkal ellentétben ő nem tudott volna saját erejéből kijutni. Néhány karcsapással elértem, kicsit megtartottam, hogy kapjon levegőt, és elkezdtem kihúzni. 

Ez elég nagy kihívásnak bizonyult: fél kart használva, terhet húzva, kemény sodrás ellen kellett küzdenem. Nem tudom, hogy meddig tartott, de nekem perceknek tűnt. Végül mindkét embert nagyjából egy időben sikerült kijuttatni addig, hogy leérjen a lábuk, de közben egy harmadikat is elsodort az ár. Az ő úszótudásával nem lett volna különösebb baj, viszont pánikba esett. Elkezdett erőből harcolni a sodrással, pillanatok alatt elfogyasztva az erejét, de annyira, hogy a víz felszínén is alig tudta megtartani magát. Láttam, hogy már többen is utána indultak, de pár töredék másodpercnyi gondolkodás után arra jutottam, hogy egy ilyen helyzetben biztosra kell menni, nem csak legyinteni, hogy más majd megoldja. 

Juhász Ferenc - Spartan Kettlebell

Úgy határoztam, hogy talán felesleges túlbiztosításnak, de én is megyek. Úszni viszont nem akartam, mert a megelőző pár perc engem is eléggé elfárasztott, simán bekövetkezhetett volna az a helyzet, hogy a megmentésre indulót kell végül menteni. Inkább visszarohantam a kenukhoz, hogy evezve induljak az elsodródott ember után.

A történetben itt van az a pont, amire büszke vagyok, és ami miatt leírom az egészet. 

A hajókhoz visszafelé kb. 100 métert kellett megtenni, részben vízben, részben homokon futva. Aki próbálta már, az tudja: kegyetlenül fárasztó mindkettő. Nagyjából a táv felénél iszonyatos fáradtság és légszomj tört rám. Valószínűleg az átevezett nap, a korábbi úszás, a futás, és a múló adrenalin fröccs mind összeért. Automatikusan elkezdtem sétatempóra lassítani, hogy kicsit levegőhöz jussak, és már szinte megálltam volna, amikor belém hasított a gondolat: 

ez nem az a helyzet, ahol pihengethetünk! 

Ez a fejemben átkattintott egy kapcsolót, aminek hatására fel tudtam szívni magam, és futni tovább. 

Kis kitérő

Ezt a kapcsolót tulajdonképpen nagyon jól ismerjük az edzésekről, csak a leggyakrabban nem mi kezeljük, hanem Csabi, vagyis általánosabban véve az edző. Sokunknak nagy szüksége van egy edzőre, mert amikor az ember csak úgy magában edzeget, akkor előbb utóbb megérkezünk arra a pontra ahol bekapcsol az életösztön, és leállsz, mert fáj, meg késő van, fáradt vagy, és különben is mekkora hülyeség az egész. :)

Ha viszont ott van melletted egy jó edző, akkor ő tovább tud lendíteni az ilyen pontokon. Mikor egy izzadtságtócsa közepén állsz remegő térdekkel, és még a füleden is szörcsögve vennéd a levegőt, akkor ő az aki rád szól, hogy fogj egy nagyobb súlyt, menj mélyebbre vagy éppen magasabbra, még gyorsabban, nyomj bele még hármat, és a saját legnagyobb megdöbbenésedre meg is tudod csinálni. Sőt, idővel még arra is ránevel valahogy, hogy magadnak kezdj el ilyen célokat kitűzni. Csabi mindebben pokolian hatékony, és ha nem rugdosna heti rendszerességgel a teljesítőképességem határvidékén, akkor minimum sokkal nehezebb lett volna megtalálnom abban a pillanatban azt a bizonyos kapcsolót.

De visszatérve a történetre...

...futottam tovább, hajóba ugrottam, beeveztem, és végül én értem el leghamarabb a bajba jutott embert. Ő megpróbált volna bemászni a kenuba, de azonnal megállítottam, mert a vízen kenuba mászni frissen és tiszta fejjel sem egy egyszerű feladat, ő meg még sosem csinálta. Végül kivittem úgy, hogy csak belekapaszkodott a hajóba, és mikor lejjebb partot értünk, ott beszállt, és a part mellett fölevezve visszamentünk a többiekhez. A történet ezzel szerencsésen zárult, egy alapos ijedtségen túl senkinek nem esett baja.

Juhász Ferenc - Spartan Kettlebell

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a történetnek nem az a lényege, hogy mekkora hős életmentő vagyok. Számomra megnyugtató a tudat, hogy mindegyik bajbajutott körül voltak mások is, akik megoldották volna a helyzetet akkor, ha történetesen nem én érek oda előbb. A tanulság számomra az, hogy az edzéseknek köszönhetően egyrészt rendelkezésemre áll egy általános erőnlét, amivel egy többszörösen életveszélyes helyzetben helyt tudtam állni. Másrészt, ami legalább ilyen fontos, az akaraterő is megvan, amivel a kritikus pillanatban ezt az erőnlétet aktivizálni tudtam."

Bízm benne, hogy egyikőtök sem kerül olyan helyzetbe, mint Fecó, de ha mégis, akkor érdemes rá felkészülni. Az TV vagy számítógép előtt ücsörögve esténként nem leszel képes krízishelyzetben cselekedni. Elég volt a tunyulásból! Irány le a terem, fogd a vasat, égesd a zsírt és növeszd az izmokat!

Várlak edzéseimen!