Telefon:
E-mail:
+36 30 293 5373
csaba@skb.hu
 

Túlsúlytól szabadulni, avagy újévi fogadalmak

szo, 2016. dec. 17. - 14:09 -- Csürke Csaba
Túlsúlytól szabadulni, avagy újévi fogadalmak

Gyerekkoromban túlsúlyos voltam, legalábbis a korosztályomhoz képest. Nem tudtam elfogadni magamat és a testalkatomat. Emiatt sokszor csúfoltak és emiatt hamar a közösségek perifériájára kerültem. Hogy e mögött pontosan mi áll, majd egy másik bejegyzésemben taglalom.

Aztán mivel más életképem nem volt, elkezdtem futni és koplalni. Ezt az elhatározást tartottam a Honvédség keretein belül is, ahol viszont kopasz katonaként nem volt lehetőségem futni. Ellenben nem ettem szinte semmit, mert úgy éreztem, ott is kiközösítenek a testalkatom miatt.

Ez addig ment, míg egy verőfényes, nyári napon egy alaki gyakorlat alkalmával nyakig begomolkozva elájultam, mivel az étel megvonásával már semmi energia nem maradt a testemben.

Katonák menetelnek

Hatalmas szégyen volt, mert pont a laktanya parancsnok ellőtt sikerült elalélnom. Neki súlyos nyak és arc rángása lett ettől és teli tüdőből ordította, hogy “Vigyék innen, tápos!”

Elértem ugyan, hogy 76 Kg-ra lefogyjak, viszont egyáltalán nem éreztem magam jobban, mint előtte. Nem beszélve arról, hogy nemsokára többet visszaszedtem ,mint amit sikerült leadnom. Tehát tisztában vagyok azzal, hogy mi megy végbe egy túlsúlyos emberben. Tudom milyen, amikor nem vagy képes elfogadni magad és utálod a látványt, ami visszanéz rád a tükörből.

Mi tehát a megoldás?

Először is, le kell ülnöd, és kegyetlenül őszintén átgondolni az életedet.

Aztán kiválogatni azt, ami nem jó, berakni egy nagy zsákba és kivinni a kukába.

Ez utóbbi is nagyon fontos...

Szóval leülsz és gondolkodsz…

Dönthetsz úgy, hogy hibáztatsz mást. Genetikát, anyádat, apádat, öcsédet mert nem hagyott aludni, a szomszédot, mert szomszéd, és mindenki mást. Te nem csinálsz semmit rosszul, ilyen az élet és különben is, a kurva DNS tehet mindenről.

Girja, kettlebell, 14 kg

Ha Te így gondolkodsz, akkor most kérlek állj fel innen, menj a hűtőhöz és kárpótold egy kicsit a lelkedet valami nasival, mert felzaklatott, amit írtam…Látod, ez a rohadt genetika megint győzött!

Szóval, ha ennek fényében olvastad ezeket a mondatokat, akkor sajna nem tudok semmi okosat mondani, mivel te többet tudsz nálam. Ellenben, megtudtad rólam, hogy voltam katona és ott még el is ájultam. Ez is több a mint a semmi mára.

A másik amit tehetsz, hogy elkezdesz gondolkozni kicsit. Miért van rajtad annyi, amennyi?

El kell döntened a hogyan tovább.

Első lépésként azt tanácsolom, bocsáss meg magadnak, és másoknak is. Hogy miért? Azért, hogy ne vonszolj magaddal olyan lelki dolgokat, ami miatt esetleg be akarsz burkolózni egy kis hájba. Erről még beszélek később.

Szóval, ha megbocsájtottál magadnak, könnyebb lesz elengedni a stressz érzését, amit a külsőd okoz. Fogadd el magad, és gondolj arra, hogy milyen leszel! Ez a kép táplálja az örömöd. Készíts egy kis tervet magadnak/magadról, és tűzz ki egy elérhető, reális célt.

Minden embert a megszokásai tesznek azzá, ami. A megszokásaink alakítják az életünket, és ezek miatt érezzük magunkat biztonságban. Viszont vannak jó szokások, és sajnos rossz szokások is.

El kell hogy mondjak valamit, ami nagyon fontos és meg tudja határozni az életed. Az enyémet is meghatározza.

A SZOKÁSAINK, NEM MI VAGYUNK!

A szokások kialakulnak valamiért. Általában a komfortos életünkhöz igazodnak. És sajnos sokszor görcsösen ragaszkodunk hozzájuk, még akkor is, ha rossz irányba visznek minket, csak azért mert az él bennünk, hogy mi „ilyenek” vagyunk.

A szokásainkat, beidegződéseinket meg tudjuk változtatni. Van egy elmélet, amit rengeteg gyakorlati példa igazol, hogy ha megváltoztatod a szokásaidat, megváltozik az életed. Egy új szokás felvételéhez 21 nap szükséges, ami aztán készséggé alakul.

Csürke Csaba girja, kettlebell

Nekem az étkezés volt többek között egy kudarcos dolog. Megmagyaráztam magamnak, hogy zaklatott életem miatt nincs időm helyesen táplálkozni. Így aztán az étkezésem sajnos úgy nézett ki, hogy reggel nem ettem semmit, délben vagy igen vagy nem, este pedig amit találtam.

Arra a gondolatra, hogy este mondjuk készítsek be valamit magamnak reggelre, nem voltam képes. Inkább választottam volna, hogy kínozzanak halálra Budapest főterén.

Szóval visszatérve a célokra, illetve tervekre.

El kell határozni, hogy mostantól más életet akarsz élni. Azt sem ártana, hogy milyet? Vagy hogy miért? Sokszor jönnek egy projektben mélypontok és akkor bele kell kapaszkodni egy dologba. Ebben az esetben ezért kell. Ne felejtsd el, hogy nem fogadalmat kell tenned, amit aztán elfúj a szél, hanem egy életmód váltást, ami nem is fáj annyira mint gondolod, és ez a váltás változást hoz. Kívül és belül. Csak legyél türelmes és ne egyik napról a másikra várd a hatását.

Tehát a terv készítése!

Apró lépések. Egyik a másik után. Le akarok fogyni? OK! Akkor elhatározom, hogy tennem kell valamit. Sport! Okés, sport, de mi?

Nyilván én most erre azt kellene hogy mondjam, Kettlebell. És természetesen az én edzéseim. De mindenképpen azt ajánlom, nézz szét az interneten, és válassz egy jó stílust, ami legjobban fekszik neked. Nem mindenkinek ugyanaz a mozgás tetszik. Nincs is ezzel semmi gond. És nem mindenkinek kell versenyzői szintig eljutni.

Persze nem rossz, ha addig eljutsz! De leginkább érezd jól magad abban, amit csinálnál. Persze ahhoz, hogy megtudd miben érzed így magad, próbálj ki pár edzésformát. A legtöbb edző ajándékba ad egy első órát, hogy kipróbáld. Itt megismerkedhetsz a hellyel, az eszközökkel  és legfőképp az edzővel.

Kettlebell clean

Ha megtaláltad azt a mozgás formát, ami megfogott, akkor a következő lépés, hogy döntsd el,  heti hányszor akarsz, illetve tudsz edzésre menni.

Ha heti 1-ben gondolkodsz, akkor erre azt mondom, sokkal többet teszel magadért, mint ha egyetlen egyszer sem mennél.

De, nem sok értelme van.

Maximum, hogy hetente pár napra mozgásképtelenné teszed a tested az izomláz miatt. Illetve elmondhatod bárkinek, hogy te keményen edzel, és rohadtul alig tudsz mozdulni.

A heti kettő az már azért valami. Ezzel már el lehet indulni valamerre. Igaz nem lesz egy hatalamas lökés, de szépen lassan teszel magadért és változni is fogsz. És ha csak ennyire van időd, az is nagyszerű! Tudom nagyon jól, hogy a mai pörgős  világban, nagyon nagy logisztikát igényel, hogy tudjunk járni bárhova is. Csak ne felejtsük el, hogy az emberi test arra van tervezve, hogy mozogjon és fejlődjön. Ha csak kicsit is, de tegyünk magunkért.

Heti háromszori edzéssel, vagy a fölött már egész komoly eredményeket lehet elérni.

Még egy alap dolog!

A táplálkozás és a testmozgás ikertestvérek. Elválaszthatatlanok.

Főleg ha látványos eredményt akarsz elérni, és nem csak erősödni akarsz.

Taplálkozás a fogyásnál 60-70% jelentőséggel bír! A kockás has valójában a konyhapulton készül. Hát puff… Ez most gondolom kicsit odavert ,de hát ez van.

A gravitációt sem tudjuk megváltoztatni, pedig sokkal könnyebb lenne nyáron cseresznyét szedni a fáról. Ha most hitetlenül rázod a fejed erre a hírre, és azt gondolod hogy nálad tuti nem ennyi százalék, és majd te megmutatod mindenkinek, akkor ki kell hogy ábrándítsalak

Az étkezésről is írok majd. Nem egy olyan nagyon ördöngős dolog, mint ahogy elsőre látszik, de most leginkább arra az elméleti háttérre akartam rávilágítani, ami szükséges egy életmód váltáshoz. És ez azért fontos, mert ez az alapozás úgy, ahogy egy ház építésénél is. Jó alapok nélkül később nem tudsz mire építeni.

Fontos? Nem! A legfontosabb!

Tehát a lépések:

  • Határozd el magad!
  • Tervezz! (Mit és heti hányszor!)
  • Nézz körbe, próbálj ki edzésformákat!
  • 21 napos elmélet. Vegyél bérletet és fogj bele!

Remélem sikerülni fog, én drukkolok Neked már így ismeretlenül is!

Gyere el és látogasd meg egy kettlebell edzésemet.